Az Illatos út 5. szám alatt, a valahai Dzsumbuj helyén már úgy nő a fű és úgy korhad a kivágott fa, mintha azok az épületek soha ott sem lettek volna. Az üres telek mögött a kisüzemek helyén néhány kiscég, a közelben több nagy ipari cég működik. A háromszintű közlekedési kereszteződés a couleur locale.
A külső-ferencvárosi illegális nyomornegyed helyén 1937-től jogszerűen épült, ám nem sokkal később már Dzsumbujnak nevezett lakó- vagy inkább szállótelep informális belépési pont volt a vidéki kilátástalanságból a jobb életbe igyekvőknek. Kelet-Magyarország kistelepüléseihez képest itt annyival volt jobb, hogy akadt munka, és „minden” közel volt, cserébe gyárak és üzemek közt lehetett a város alighanem legnehezebb, legkevésbé biztonságos és leginkább alulfizetett munkái után kidőlve aludni.
A korabeli városszéli, alapvetően ipari területként szolgáló környéken számos ingatlan lett szükséglakássá, amelyekből több hullámban igyekeztek elbontani, amennyit csak lehetett.
A Dzsumbujban élők jelentős hányada elviselhetetlen körülmények közt élt a törvényesség határán túl. Miután megépítettek a gyárak és üzemek közé (például a Kén utcai kénsavgyár közelébe, ahol mindent átjárt a kénsav, a sósav, a salétromsav és a többi vegyi úton előállított termék szaga) néhány rossz minőségű bérházat, szinte folyamatos volt az illegális beköltözés, a droghasználat és az azzal járó számos más bűnelkövetési mód. A rendszerváltás utáni évek felhajtóereje, amelyre a többségi emlékezet lehetőségként és szabadságként gondol vissza, a Dzsumbuj lakóira éppen ellentétes módon érvényesült. A lehetőséget és a szabadságot itt az elképesztő méreteket öltő hirtelen munkanélküliség adta, ami rengeteg, magát meghúzó nincstelen családot hozott elmondhatatlan helyzetbe.
Az utolsó épületeket – az Illatos út 5a, majd 5b után az 5c-t 2014-ben, illetve a Kén utcai lakóházak közül az utolsót – 2016-ban tüntették el. Emléküket a Dzsumbuj emlékezetét kutató önkéntes csoport oldala, a A város peremén_ híven őrzi.
Egyvalami többek elbeszélése szerint valóban különleges lehetett: a házak lakói egymással segítőkészek, támogatók és lojálisak voltak – ami a kiépülő perifériakapitalizmusban mindinkább meggyengült, és a kilakoltatások után máshol már csak a hiányát tapasztalták. A Dzsumbuj hosszú és keserves története során sok szegény ember hajtotta itt álomra a fejét. Ki tudja, hogyan boldogultak azok, akiket azért lakoltattak ki, mert itt méltatlan körülmények közt éltek.
És ki tudja, mit hoz a jövő itt, a bontások óta ritkán lakott környéken – ahol azóta megnyitották az 5400 négyzetméter alapterületű Illa Centert. Néhány száz méterrel arrébb, a Gubacsi út 73-79. szám alatt pedig megépült a néhai Dzsumbuj zsúfoltságával összevethető munkásszálló, amely stadionépítőknek szolgált alvóhelyekkel, majd 2023-ban átkerült a Rogán-közeli Columbus magántőkealaphoz.
Proics Lilla
Fotó: Stépán Virág