„Minden rajzom egy memóriafogas” – Pápai Gábor karikaturista

2011 óta járja a világot az a társadalmi és politikai témájú, változatosan szerkesztett V4-es karikatúrakiállítás, amely a ferencvárosi önkormányzat szervezésében májusban Pozsony és Prága után Budapesten, a József Attila-lakótelepen is látható volt. Az összeállításban szerepeltek Pápai Gábor munkái is, olyan neves művészekéi mellett, mint az amerikai Daryl Cagle, a cseh Pavel Reisenauer, a szlovák Martin Shooty Šútovec és a lengyel Andrzej Mleczko. A Népszava népszerű karikaturistáját ennek apropóján kérdeztük.

9: Rangos társaságban állították ki a képeit. Mennyire van benne a nemzetközi karikatúra világában?

Pápai Gábor: Elég nagy hátrányban vagyok, mert rosszul beszélek bármilyen nyelvet, de amióta a 2020-as botrány volt a jézusos rajzom körül, népszerű lettem. (Krónikus című, Müller Cecíliát és Jézus Krisztust ábrázoló rajza „Alapbetegsége függőséget okozott” felirattal a covid alatt kormánypárti körökben óriási felháborodást okozott. Ugyanakkor nagy nézettséget hozott a blogjának – http://papaigabor.wordpress.com –, és az év legjobb rajzának ítélte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturista szakosztálya – a szerk.) Rendszeresen keresnek meg külföldi kollégák is meg sajtószabadsággal foglalkozó szervezetek is. Zsűribe, fórumokra, csoportos kiállításokra hívnak, szóval beindult a nemzetközi karrierem.

9: Hogyan indult a pályája? Voltak inspiráló előképei?

PG: Nagyon szerettem például Sajdikot, de nem gondoltam rá, hogy karikaturista leszek. A képzőművészeti – akkor még – főiskola sokszorosító grafika szakán végeztem. A diploma után jártam a MÚOSZ újságíró-iskolájába is, amit akkor még nem hívtak Bálint Györgynek. Volt ott egy vitám a tudszoctanárommal (a tudományos szocializmus a rendszerváltás előtt kötelező tantárgy volt – a szerk.), a Földes Gyurival arról, hogy Magyarországon nincs is glasznoszty, nincs nyitás, hiszen nincsenek politikai karikatúrák. Mondta, hogy próbáljam meg, csináljak én ilyeneket. Szóval az ösztönzésére kezdtem el politikusokat rajzolni, azután ezeket a rajzokat bevitte a mainstreambe a közben jött rendszerváltás vihara. Így lett az első munkahelyem az új Ludas Matyi, ahol főszerkesztő-helyettes voltam. A megszűnte után volt még egy kis példányszámú próbálkozás a vicclap feltámasztására Ludas Mátyás néven, annak a művészeti vezetője voltam, míg egy éven belül meg nem szűnt.

9: Hatottak a munkáira a képregények?

PG: Sokan lettek a képregényesek közül karikaturisták, például Marabu vagy Weisz Béla. Rengeteget tanultam a képregényből, használom is a formanyelvét. Minden rajzomnál szövegbuborékba kerül a szöveg például, de sokszor az időkezelést is átveszem.

9: Kik a kedvenc kollégái, ha vannak ilyenek?

PG: Nagyon sok van. Egyik kedvencem az osztrák Gerhard Haderer, aki régi barátom is. Strassbourgban találkoztam vele először élőben egy EU-s karikaturistatalálkozón. Az egyik legismertebb francia politikai karikaturista, Plantu hozott össze minket, ő szintén a barátom. Az ukrán Kazanyevszkij is jó rajzoló és remek ember. (Vele közösen kapták meg a svájci Freedom Cartoonist Foundation által alapított Kofi Annan Bátorság a karikatúrában díjat Genfben 2022-ben – a szerk.)

9: Hol kezdi a rajzot? Mit rajzol le először?

PG: Ez viszi el a legtöbb időmet, mert egyre vacakabbak a hírforrások, és morfondírozom, mit kéne kiszedni belőlük, közben meg idegösszeomlást kapnak a lapnál, mert már rég le kellett volna adni a rajzot. De az utolsó pillanatra mindig kiválasztok valamit. Ha végképp nem jut eszembe semmi, akkor először megrajzolom a szereplőket. Miután megvannak a figurák, akkor meghallom, hogy mit mondanak. Ez egy autoszuggesztív technika.

9: Hogyan készülnek a karikatúrái?

PG: Általában az aznapi hírekre szoktam reagálni, napilapos karikaturista vagyok. Mindig az új érdekel, és a régi rajzokat nem is tartom annyira jónak, valahogy elidegenednek tőlem a tegnapi hírekkel együtt. Amíg nem volt internet, és bejártam a Magyar Hírlap archívumába dolgozni, gyakran memóriapróbáknak vetettek alá a kollégák. Ugyanis mindig mindenről tudtam, hogyan és mikor történt, mert a napi rajzok révén megmaradt bennem, mág a sorrend is. Minden rajzom egy memóriafogas.

9: Van-e, amit már nem lehet lerajzolni?

PG: Úgy vagyok vele, hogy ami eszembe mer jutni, azt le is merem rajzolni. De van egy fiók, ahová olyan rajzokat teszek, amelyeket ha nem rajzolnék meg, az ártana az egészségemnek, de nem szeretném közölni őket. Mindenkinek vannak ilyen dolgai szerintem, csak legfeljebb elfojtja.

A performansz érdekel még, és vannak is ötleteim, csak nem nagyon találok partnereket hozzá. Amikor a főváros eladta az elefántfüleknek nevezett plakáthelyeket valami Fidesz-közeli cégnek, akkor terveztem, hogy csinálok egy faluvégi bádogkrisztust a kereszt vízszintes rúdjának a végén egy-egy választási plakáttal, ami arról szól, hogy Barabást kéne választani. Megpályázom a kerület köztéri szoborpályázatán.

Artner Sisso

Fotó: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2024. júniusi számában.)