Művészeti díjátadó ma este a Ludwig Múzeumban

Szerdán este 18 órakor, a Ludwig Múzeum 3. emeleti kiállítótermében adják át 2024-es Konok-Hetey Művészeti Díjat. Öt olyan művész közül kerül ki az idei díjazott, akik mindannyian sokat tettek már a magyar kultúráért.

A Konok-Hetey Művészeti Alapítvány kiemelt feladatának tartja az alapítók, Konok Tamás és Hetey Katalin életművének gondozása mellett a tehetséges kortárs képzőművészek bemutatását és támogatását. A tavaly alapított díj második évében, 2024-ben Hetey Katalin grafikus-, festő- és szobrászművész születésének 100. esztendejében az alapítvány pályázatot írt ki „35 évnél idősebb, nonfiguratív, geometrikus absztrakt-konstruktív-konkrét szobrászattal, objekt-térművészettel foglalkozó alkotók számára”.

A díj nyertese az ezt dokumentáló oklevél mellett 300 000 Ft pénzjutalmat kap, valamint átveheti a Botos Péter, Ferenczy Noémi-díjas üvegművész által felajánlott vándordíjat is.

A „döntőbe” a héttagú zsűri öt művészt juttatott. Bálványos Levente szobrászművész 1997-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Kelemen Zénó Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész 2001-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Egyetemen, Melkovics Tamás Derkovits-ösztöndíjas szobrászművész 2012-ben végzett az MKE-n, Saxon Szász János festőművész munkásságát már számos hazai és külföldi díjjal ismerték el, míg Zalavári József Ferenczy Noémi-díjas szobrász és formatervező 1985-ös diplomaszerzése óta oktat. Ami mindannyiukban közös: számos hazai és külföldi kiállításon láthatták már alkotásaikat a művészetek kedvelői.

Ma 18 óra után a Ludwig Múzeumban kiderül, melyikük kapja 2024-es Konok-Hetey Művészeti Díjat. Az est háziasszonya Juhász Anna irodalmár lesz, fellép Rákóczy Anna fuvola- és Agárdi Eszter csellóművész.

– ms –

 

Nyitóképünkön Konok Tamás Petite village című, 1965-ben készült alkotása

Forrás: https://konok.hu