Pészahi töredékek – Kilenconline

Mit jelent az egyén, az alkotó ember számára a szabadság, és hogyan valósítható meg egy olyan történelmi korszakban, amelyben nemhogy szűk korlátok közé volt szorítva, de egy egész nép, a vallása és a kultúrája (összességében a végletekig gyűlölt másság) elpusztítása volt a cél? A 2B Galéria új, Birnfeld hagada című kiállítása erről szól.

A tárlat kiindulópontjaként dr. Birnfeld Sámuel rabbi és vallástanár több fejezetesre tervezett hagadájának néhány fennmaradt vázlata szolgált alapul, amely kortárs képzőművészeket – Böröcz Andrást, Fischer Juditot, Hajgató Teréziát, Július Gyulát, Kicsiny Balázst, Kósa Gergelyt, Láng Orsolyát, Rácmolnár Sándort, Roskó Gábort, Szemző Zsófiát, Takács Mátét és Wechter Ákost – ihletett meg a befejezetlenül maradt mű jelentésének továbbgondolására.

Aminek középpontjában a pészahi hagadák klasszikus, örök témájához hűen a zsidó nép Egyiptomból kivonulása és rabszolgaságtól megszabadulása áll, amelyet vázlataiban Birnfeld Sámuel saját munkaszolgálatos tapasztalataival állított párhuzamba. Róla azt is tudjuk, hogy a műfordítások mellett előszeretettel rajzolt, illetve maga is írt verseket, és hogy magyar zsidóként erős szálak fűzték a magyar irodalomhoz, kulturális hagyományokhoz: 1944 májusában fejezte be Petőfi Sándor János vitézének héber nyelvre fordítását, amely után nem sokkal a nyilasok elhurcolták pesti lakásából. Onnan először sáncásásra vitték, majd később halálmenetben Ausztriába indították. A hátizsákjában a Tanach-ot (a héber Bibliát), Szerb Antal Magyar irodalomtörténetét és Petőfi héber fordításainak kéziratait vitte magával. 1944. december 28-án mindössze harmincnyolc évesen halt éhen a felixdorfi lágerben.

A már említett hagada vázlatokon túl nem sok nyom maradt utána – a legjelentősebb ezek közül minden bizonnyal Schőner Alfréd róla szóló, Az elveszített álmok című könyve – ezért is érdekes, hogy jelen kiállítás létrehozói igyekeztek annak is utánajárni, hová tűnt a Szegeden született rabbi emléktáblája és botlatóköve szülővárosából. (Erről a kutatásról egyébként olvasható is egy iróniába hajló levelezés Takács Máté festővel és mellette a rajzai is helyet kaptak Birnfeldről, valamint botlatóköve hűlt helyéről.)

Az itt látható kortárs képzőművészeti munkák közül egyébként az egyik legerősebb Böröcz András Birnfeld hagada vázlatát és a képregények világát szintén megidéző hommage alkotása, amelynek központi motívuma a Magyar Gyufaipari Rt. gyártotta hétköznapi gyufa, mint a deportáltakkal a lágerek felé „flying vagonként” száguldó tehervonatok, szintén téglalap alakú – csakúgy, mint a koncentrációs táborok barakkjai –, és az általa lángra lobbantott tűz a halálgyárak legfőbb, mondhatni, elengedhetetlen kelléke. Amely, visszatérve az eredeti gondolathoz, a pusztításhoz és az egyén nyom nélküli pusztulásához köthető. Szintén ehhez kapcsolódnak (az egyén már csupán arctalan hústömeg) Július Gyula Mirjam tánca címet viselő nyershús képei, míg Roskó Gábor rajza (Bálint Endre hátizsákja) vagy Hajgató Terézia kompozíciója (Az új generáció kivonulása, az első repdeső mozdulatok megtétele) a művész, illetve a gyermek álmainak elvesztését juttathatja az eszünkbe.

A remény és reménytelenség, a sors beteljesedésének kérdéskörét Wechter Ákos allegorikus jelenetet ábrázoló műve (Remény, Esély, Elbizakodottság és Fátum) járja körül, amely nem csupán Birnfeld Sámuelnek, hanem a koncentrációs táborok valóságát szintén megtapasztaló Kassowitz Félix karikaturista és illusztrátornak állít emléket. A pészah ünnepéhez és az egyiptomi kivonuláshoz kapcsolódnak Kósa Gergely A sikér kovásza címet viselő, a gizai piramisokat, valamint a szfinxet is megidéző kovásztalan kenyérből készített szobrai, mellettük Fischer Judit „pázsitja” (Fűszál legénykék), illetve Szemző Zsófia munkája (Növekvő fű, lényeges zöldségek) szintén részben az ünnep jelentését, részben Birnfeld Sámuel költészetét állítják a középpontba.

A reménytelenségből végezetül Láng Orsolya műve (Megállóhelyek I.-IV.) „vezet” ki: képein megidéződnek a szédereste szokásos kellékei, a pászka (kovásztalan kenyér), a gyertyatartó, az elkészített szédertál, az Éliás prófétának szánt pohár, a tojás, a zöldségek. Mellette megjelenik a kés is, amely nem csupán az egyiptomi rabszolgaságra és a tíz csapásra emlékeztethet, de a későbbi – huszadik századi – soára is, ahogy az azt követő képen megjelenő halálmenet. A hórát (izraeli néptánc) járó fiatalok azonban már a megújulást és az újjászületéssel kapcsolatos reményt fejezik ki, és talán azt is, hogy az egyén (és nem utolsósorban a művész) elpusztítása nem történhet meg többé nyom nélkül.

– gsa –

Helyszín: 2B Galéria, Ráday utca 47.

A kiállítás május 31-ig látogatható.

A fotókat Stépán Virág készítette