Kerületünk tektonikus politikai változásai az országos sajtó ingerküszöbét is elérik, sőt. Ami nyilván Baranyi Krisztina magas ismertségi indexével is magyarázható, de az ország általános politikai problémáira is reflektál. Írt róla a 444, a Telex, írt a kormánypárti Index, dörgedelmeskedik a hajdan színvonalas, ám a NER mocsarába fulladt Magyar Nemzet és a többi.
Lapszemlénkben nem mehetünk el amellett sem, hogy ezekben az órákban kezdik meg a 9 magazin terjesztését kerületszerte, a szerencsésebbek lehet, hogy már meg is találhatják egy-egy újságtartó dobozban. Arról, hogy mi minden olvasható benne, íme ajánlónk, s különösen ide kívánkozik a Mozgalmas hetek címmel készített összefoglalónk a helyi politikai viharokról, amelyek lapzártánk óta csak fokozódtak.
A magazinban megemlékeztünk ugyanis arról, hogy Baranyi Krisztinát három párt is felkérte, hogy a fővárosi listáján első vagy második helyen szerepeljen. (Ennek az előzménye, hogy mivel a Mi Hazánk előterjesztésére az országgyűlés megszavazta a budapesti választási rendszer megváltoztatását – ez a főpolgármester közvetlen választását nem érinti –, visszaáll a 2014 előtti állapot: újra listás szavazáson dől el, kik ülnek majd a fővárosi közgyűlésben. Baranyi Krisztina pedig többször kifejtette már, hogy továbbra is tagja szeretne maradni a fővárosi közgyűlésnek – amelybe eddig polgármesterként automatikusan bekerült –, így kénytelen lesz valamelyik pártlista előkelő helyén indulni.)
A legvalószínűbb, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) listavezetői helyét fogadja el, de erről nemcsak lapzártánkkor nem volt, hanem még most sincs hivatalos döntés. Ezt a verziót erősíti, hogy például március 15-én az MKKP ünnepségének meghívott szónoka volt a polgármester, de az is, hogy Döme Zsuzsanna Suzival, a MKKP társelnökével, aki alpolgármesteri posztot tölt be a Ferencvárosban, évek óta nagy egyetértésben vezetik a várost.
A másik listavezetői felkérés a Momentum részéről érkezett, ami szintén nem meglepő, hiszen a párt vezetése az elsők között állt ki Baranyi mellett, támogatva a polgármesteri terveit a következő négy és fél évre is. A kerületi momentumosokkal azonban korántsem volt olyan felhőtlen a viszony, mint a központtal, ami odáig vezetett, hogy április 4-én két képviselő – Takács Krisztián és Takács Zoltán – kilépett a Momentumból. Kilépésük indoklásának lényege, hogy a központ a vitás helyzetekben nem mellettük állt ki, és továbbra is Baranyit támogatja annak ellenére is, hogy, ahogy a Takácsok mondják: „családi kapcsolatain keresztül a NER része” (arra hivatkozva, hogy Magyar Péter szerint Baranyi Norbert a Diákhitel Központ felügyelőbizottságának elnöke volt, és „a vagyonminiszter jobb keze”), ráadásul a polgármester az LMP főpolgármester-jelöltjével, Vitézy Dáviddal fotózkodik. Baranyi férje közhivatalnokként és nem politikai kinevezettként vett részt a Diákhitel Központ felügyelőbizottságának munkájában – mutatott rá ezzel szemben Hadházy Ákos, aki hosszú Facebook-posztban állt ki a ferencvárosi polgármester mellett. Rákérdeztünk, hogy mi a helyzet a családi NER-kapcsolattal, ám a polgármester kabinetfőnöke, Somlai János azzal reagált erre, hogy ez rogánikum, kompromittálásra irányuló propaganda, s, ahogy a cikk címe is mondja: „Baranyi nem része, hanem ellenfele a NER-nek”; és tényleg nehéz is lenne Baranyi Krisztina polgármesteri ténykedését a fideszes tájba belesimulónak látni.
Donáth Anna Momentum-vezető már napokkal korábban arról beszélt a Magyar Hang értesülése szerint, hogy nem a jelenlegi képviselőket fogja a párt indítani a választásokon. Nem csoda hát, hogy kiléptek, már amennyiben folytatni akarják a kerületi képviselőséget, így felzárkóztak Jancsó Andreához, aki korábban, a pártból való kizárását elkerülendő, szintén kilépett a négytagú Momentum-frakcióból. (A negyedik frakciótag, Mátyás Ferenc, már rég bejelentette, hogy nem kíván indulni, és külföldre távozik.) Akik figyelik a kerületi közéletet, azoknak nem okozhatott nagy meglepetést, hogy a kilépett momentumosok a formálódó MSZP–DK–Párbeszéd–Jobbik formációval közösen, az ő jelöltjeikként indulva méretik meg magukat a választásokon, amiről már kampányújságban is tájékoztatták a szavazó polgárságot, az ő fotójuk is szerepel az indulók között. Igaz, a nevük alatt nincs sem Momentum, sem anti-Momentum, a választási kiadvány nyomdába adásakor valószínűleg csak azt döntötték el biztosan, hogy együtt indulnak helyben, de hogy milyen színekben, az feltételezhetően még függőben volt. Szerencsétlenül alakult, hogy Takács Krisztián a 444-nek nyilatkozva még nem akarta nyilvánosságra hozni a terveit, csakhogy a kampánykiadvány időközben megjelent, a 444 kezébe került, így Takács kénytelen volt beismerni a közös indulást, ha függetlenként is. Baranyi Krisztina szerint puccsot szerveznek ellene a volt szövetségesei (2019-ben ugyanis ezek a pártok még az ő polgármesterségét támogatták a választáson, amelyet együtt nyertek meg). Torzsa Sándor, az MSZP–DK helyi frakcióvezetője minden testületi ülésen felszólal napirend előtt, kampányfilmet is készítettek arról, hogy több mint ötszáz napja kérik, tárgyaljon velük a polgármester a közös indulásról, ám ő válaszra sem méltatja őket. Így nem maradt más választásuk, mondja, mint hogy a volt szövetséges pártok, ha továbbra is önkormányzati képviselők akarnak maradni, összeszervezzék magukat. Az MSZP, a DK, a Párbeszéd–Zöldek és a Jobbik–Konzervatívok március végén bejelentette: külön szövetségben fog elindulni, ami azt jelenti, hogy mind a tizenkét választókerületben saját jelöltet és kompenzációs listát is állítanak. Eközben Baranyi Krisztina szintén minden választókerületben állít jelöltet a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület nevében. Hogy az inkumbens polgármester elleni aknamunkát támogató szervezetek indítanak-e polgármesterjelöltet is Baranyival szemben, arról – két hónappal a választások előtt – még nincs hivatalos döntés. Azt viszont hangsúlyozták, hogy Szilágyi Zsoltot, aki amúgy a Jobbik polgármesterjelöltje is, csak egyéni képviselőként támogatják, így ő biztosan nem lesz a közös polgármester-jelöltjük.
Visszatérve: melyik lehet a harmadik párt, amely felkérte Baranyit a listája második helyére? Annyi már biztosan kiderült, hogy parlamenti pártról van szó, és nem állhatunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk: ez csak az LMP lehet.
Baranyi alpolgármesterén, Reiner Rolandon keresztül kiváló kapcsolatot ápol az LMP-vel is. Az sem volt meglepő ezért, hogy az LMP listavezetőjével, Vitézy Dáviddal közös videó jelent meg mindkettőjük Facebook-oldalán, amelyben az Ecseri út felújítása mellett kampányolnak. (Ez a kérdés egyelőre eldőlt: mindenki fel szeretné újítani, de a jelenlegi képviselő-testületi többség kevesebb pénzt szánna rá, mint a polgármester. Emiatt nem is indulhatnak el a közeljövőben a munkák, legfeljebb csak az önkormányzati választás után, mivel a képviselők leszavazták a polgármester kétmilliárdos felújítási elképzeléseit, így az egész terv mellényét újra kell gombolni.)
És akkor itt van még a Párbeszéd is. Karácsony Gergely már sokszor utalt rá, hogy támogatja Baranyi újrázását. Ugyanakkor a Párbeszéd helyi képviselője, Árva Péter, legalább olyan feszültséggel terhelt viszonyt ápol a polgármesterrel, mint tették a volt momentumosok (Árva a 9 magazin márciusi számában például tíz pontban kritizálta a polgármester februárban megjelent interjúját). Ez esetben azonban – eddig legalábbis – nem került sor kenyértörésre: Karácsony Gergely támogatja párttársa, Árva Péter újraindulását a helyi képviselőségért, az idézett kampányújságban Karácsony Gergely fotóval is megjelent, de Baranyi polgármestersége mellett szokott kiállni.
Nem véletlen tettük fel Baranyi Krisztinának a kérdést, hogy akkor most Vitézy Dávid vagy Karácsony Gergely főpolgármesterségét támogatja, ám erre azt a választ kaptuk Somlai kabinetfőnöktől, hogy „ellenzéki főpolgármester-jelöltet támogat”. Ami jelenleg mindkettőjükre igaz, de nagyon más lesz a helyzet, ha a már megnevezett és nem nagyon esélyes fideszes jelölt, Szentkirályi Alexandra az utolsó pillanatban visszalépne Vitézy javára, amiről sokan, sok helyen spekulálnak.
Az elmúlt két hónap nagy politikai izgalmat hozó eseményével, a Magyar Péter-jelenséggel külön cikkben foglalkozunk április 6-i nagygyűlése kapcsán. Ferencváros szlovákiai testvérvárosa az ukrán határ közelében fekvő Királyhelmec, innen kaptunk írást állandó szerzőnkől, Leczó Zoltántól a hétvégi szlovák elnökválasztás második fordulójának eredményéről. A szerencsétlenségére orbanizálódó Szlovákiában a fékek és ellensúlyok ellenében fellépő jelölt, Pellegrini lett az elnök – fontosak voltak neki a dél-szlovákiai magyar szavazatok –, aki még a kampánycsend idején is jelentős támogatást kapott a szuverenitására oly hetykén büszke magyar kormány „közmédiájából”.
– vba –
Ajánlott cikkeink
2024. december 20.
2024. december 20.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
3 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Adventi forgatag a Ferenc téren
http://kilenconline.hu/info/szombattol-adventi-forgatag-a-ferenc-teren/
7 esemény,
6 esemény,
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
À la MAO – a Modern Art Orchestra háromelőadásos koncertsorozata a BMC Opus Jazz Clubban
A bérlethez tartozó előadások: Szept. 5. Cs, 20:00 – A la MAO – MAO plays Standards Opus Jazz Club Okt. 30. Sze, 20:00 – A la MAO – MAO plays…
5 esemény,
11 esemény,
Zárul a Kelet és Nyugat között közösségi kiállítás – Goethe Intézet
Zárul a Kelet és Nyugat között közösségi kiállítás – Goethe Intézet
http://kilenconline.hu/9-magazin/a-hulyek-a-tuloldalon-vannak-kozossegi-kiallitas-a-berlini-fal-lebontasanak-35-evfordulojara/
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
http://kilenconline.hu/kultura/szinhaz/kamaszharc-a-pinceben-uj-bemutatora-keszulnek/
Coltrane Legacy – BMC Opus Jazz Club
Coltrane Legacy – BMC Opus Jazz Club
http://kilenconline.hu/kultura/experimentalis-ritmikus-energikus-coltrane-legacy-a-bmc-ben/
4 esemény,
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
http://kilenconline.hu/kultura/szinhaz/kamaszharc-a-pinceben-uj-bemutatora-keszulnek/
6 esemény,
Első adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
Első adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/vasarnap-felgyullad-az-elso-adventi-gyertya/
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
Balatoni József: Kamaszharc – Pinceszínház
http://kilenconline.hu/kultura/szinhaz/kamaszharc-a-pinceben-uj-bemutatora-keszulnek/
7 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
A kerület hete
13 esemény,
Budmusiq with Local Heroes – PaviloN
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
http://kilenconline.hu/kultura/jozsef-attila-korkapcsolas-szepirodalmi-olvasokor-a-mester-galeriaban/
In memoriam József Attila – József Attila Emlékhely
In memoriam József Attila – József Attila Emlékhely
http://kilenconline.hu/kultura/in-memoriam-jozsef-attila/
11 esemény,
Szerdai STG – avatóedzés az atlétikai stadionban
Szerdai STG – avatóedzés az atlétikai stadionban
http://kilenconline.hu/sport/avatoedzes-az-atletikai-stadionban/
11 esemény,
10 esemény,
Dystopian Warfare – Arzenál
7 esemény,
8 esemény,
A második adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
A második adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/adventi-gyertyagyujtasok-ferencvarosi-kepviselok/
4 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Budapest két tűz között – önkormányzati kerekasztal-beszélgetés a Magvető Caféban
Budapest két tűz között – önkormányzati kerekasztal-beszélgetés a Magvető Caféban
http://kilenconline.hu/kozugy/ket-tuz-kozott-konferencia-a-fovarosi-kozgyules-politikai-helyzeterol/
11 esemény,
13 esemény,
10 esemény,
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
Beszélgetés a ferencvárosi tömbrehabilitációról – FMK
Beszélgetés a ferencvárosi tömbrehabilitációról – FMK
https://kilenconline.hu/kozugy/beszelgetes-a-9-keruleti-tombrehabilitaciorol-az-fmk-ban/
10 esemény,
Lakótelepi közösségi karácsony – Valéria tér
Lakótelepi közösségi karácsony – Valéria tér
A LAKÓTELEPI KÖZÖSSÉGI KARÁCSONY PROGRAMJA December 11., szerda 16.30 Megnyitó 16.35 Ünnep közeleg – a Mágnes Színház zenés műsora 17.00 A Télapó puttonya – zenés, interaktív gyermekműsor a Csillag Musical…
11 esemény,
Omona Santa K-pop – karácsonyi parti a Bálnában
11 esemény,
Síbörze az FMK-ban
Síbörze az FMK-ban
https://kilenconline.hu/info/siborzek-lesznek-a-ferencvarosi-muvelodesi-kozpontban/
A harmadik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
A harmadik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/adventi-gyertyagyujtasok-ferencvarosi-kepviselok/
9 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
12 esemény,
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
József Attila-körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör a Mester Galériában
http://kilenconline.hu/kultura/jozsef-attila-korkapcsolas-szepirodalmi-olvasokor-a-mester-galeriaban/
Drámázzunk?! – Vendég: Török Tímea
Drámázzunk?! – Vendég: Török Tímea
https://kilenconline.hu/kultura/dramazas-torok-timeaval-a-mester-galeriaban/
9 esemény,
Le Trio Joubran – Müpa
Le Trio Joubran – Müpa
A Joubran testvérek által alapított – a legidősebb, Samir szólókarrierjéből kinőtt –, a Müpában és Magyarországon ötfős felállásban bemutatkozó népszerű palesztin formáció, a lemezzel 2005-ben debütált Le Trio Joubran világzenei…
9 esemény,
10 esemény,
Ben Klock & Chris Liebing az Arzenálban
12 esemény,
12 esemény,
A negyedik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
A negyedik adventi gyertyagyújtás Ferencvárosban
http://kilenconline.hu/info/adventi-gyertyagyujtasok-ferencvarosi-kepviselok/
5 esemény,
Adventi forgatag a Ferenc téren
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
5 esemény,
4 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
2 esemény,
Boruzs Boglárka: Saltpunk – Vámház körúti sópince
5 esemény,
4 esemény,
Zárul a TNPU: Infinitezimális Erósz avagy szexuális fülke-ellenforradalom gyerekeknek – Trafó Galéria
Zárul a TNPU: Infinitezimális Erósz avagy szexuális fülke-ellenforradalom gyerekeknek – Trafó Galéria
http://kilenconline.hu/kultura/trafo/nagyon-kicsit-parhuzamos-szentjoby-es-a-tnpu-a-trafo-galeriaban/
Adventi forgatag a Ferenc téren
Macmillan: Karácsonyi oratórium – a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje
Adventi forgatag a Ferenc téren
A Cambridge-i St John’s College Kórusa – karácsonyi hangverseny a Müpában
Podcast
Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus
Menjünk a Fenyvesbe be!
A magyar labdarúgás szervezője: Springer Ferenc
Aktuális
- Se nem szakadt, se nem puccos – egyéves a Budapest Bike Maffia kerületi kávézója
- A főispán a költségvetés miatt fenyegeti a fővárost
- Baranyi bemutatja a felújított Pöttyös utcai metrófelszínt
- Megritkul a közlekedés karácsonykor
- Pályázat focipályák hasznosítására
- Nem az öröklétre születtünk – ferencvárosi kultúrkohó
- Kamarajazz népzenével – a Párniczky Quartet az Opusban
- Kis karácsony, nagy készülődés – a Feszgyi mindenkire igyekszik odafigyelni
- Karácsonyi buli a Mester Galériában
- Egy év alatt háromszorosára ugrott a nevelésbe vett gyerekek száma Ferencvárosban – összeomlás szélén a gyermekvédelem
- Ostrom 80 – régi fotókat keres a Fortepan és az Eidolon Centre
- 9tv: Régi karácsony a közösségi házban
- Kulcs az ünnepekhez: tizenhat karácsonyi gyerekkívánságot teljesítenek – a 9tv videója
- Bach-előadás a Leövey Gimnáziumban
- Évzáró fürdőlátogatás és piknik a Dandárban
- Alkotói pályázat középiskolásoknak a kapcsolati erőszakról
- Elfogadták Budapest jövő évi költségvetését – ülésezett a fővárosi közgyűlés
- Kétszázötven tányér figyelem – a 9tv filmje az ételosztási akcióról
- Karácsonyi koncert Szabados György emlékére a BMC-ben
- Techno Zen a Ludwigban – a 60. velencei biennálé magyar pavilonjának kiállítása