Mátyás Ferenc önkormányzati képviselő: „Nem bírom ezt a tötymörgést”

A 2024-es önkormányzati választások előtt megkérdeztük a ferencvárosi képviselőket, mire készülnek, hogyan értékelik az eddigieket, és mi a véleményük különböző (város)politikai kérdésekről. 2023 szeptemberi számunkban Mátyás Ferenc momentumos képviselő válaszolt a 9-nek.

9: Úgy tudjuk, az atlétikai vb-n bírói feladatokat látott el. Hogyan történt ez?
Mátyás Ferenc: A járvány miatti lezárások idején hirtelen felindulásból elvégeztem az atlétikai sportbírói képzést, amit kifejezetten a vb-re hirdettek meg. Két év alatt gyakorlatot szereztem hazai versenyeken, és most a vb-n a 20 és 35 kilométeres gyaloglásnál meg a két maratoni számnál voltam pályabíró. Mindig közel voltam az atlétikához, ultrafutok elég hosszú ideje. 160 kilométer volt eddig a leghosszabb távom, de eleve úgy 100 km környékén kezdődik a buli, az igazi ultra. Az embernek vízhólyagos lesz a lába, néha leesik a körme, de eszméletlen jó. Főleg a közösség.

9: Miért lett önkormányzati képviselő?
MF: 2018-ban és előtte is sokat próbáltunk tenni a kormányváltásért, de az elmúlt másfél évtizedben sokszor felmerült az is, hogy inkább külföldre kellene menni. Úgy voltam vele, hogy mielőtt egy ilyen döntést meghozok, el kell menni a falig annak érdekében, hogy változás legyen. Hogy tiszta lelkiismerettel mondhassam: én mindent megpróbáltam. Másrészt ferencvárosi lakosként volt pár dolog, amit mindenképpen el szerettem volna érni, kipróbálni.

9: Hogyan értékeli az elmúlt négy évet?
MF: Én egy multitól érkeztem az önkormányzatba, megszoktam, hogy mindenki tudja, mi a dolga, és mindenki teszi is; megvan a feladat, cél, határidő. Az önkormányzatban viszont politikai játszmázások, intrikák, ide-oda szurkálódások, sértődések veszik el az idő nagy részét, ami nagyon távol áll tőlem. Az elmúlt négy évben ezért elég sok minden elakadt, vagy nagyon lassan valósult meg. Én pedig nem bírom ezt a tötymörgést.

9: Indul ezek után a következő választáson?
MF: Nem. Úgy érzem, hogy amennyit ki lehetett hozni ebből a helyzetből és magamból, azt kihoztam. A tavalyi választás abszolút mélypont volt: kidolgoztuk a belünket, és rosszabb lett az eredmény, mint valaha. Lényegében kidobtam az életemből öt évet. Arra jutottam, hogy elhagyom az országot, és a magánéletemre összpontosítok. A Momentumban továbbra is maradok, és távolról segítem a munkát, illetve a kerület számára is lesznek ötleteim, javaslataim.

9: Milyen a viszonya a városvezetéssel?
MF: Olyan ez, mint egy latinos házasság. A 2019-es választás előtt alakult ki az első feszültség, akkor történt egy bizalmi törés, ami azóta is tart. Ez gátat szab a hatékony egyeztetéseknek, együttműködésnek, mert mindkét oldal nagyon makacs. Én bárkivel együtt tudok dolgozni, még ha némelyekkel a viták során „tányér törik” is. Az alpolgármester asszonnyal több vitám van, de azok is inkább szakmai alapon, nem személyeskedések. A polgármester asszonnyal kevesebb, Reiner Roland alpolgármesterrel pedig szinte egyáltalán nincs, vele kiválóan tudok együtt dolgozni. Ugyanakkor egy demokráciában nagyon is indokoltak a viták, vitákon keresztül lehet fejlődni. A másik abszolút meghasonult helyzet, hogy miközben a Fidesz és az ellenzék között óriási az adok-kapok a testületi üléseken, az egyéni választókerületemben Gyurákovics Andreával, a Fidesz–KDNP-frakció vezetőjével és Deutsch Lászlóval, a Ferencvárosi Lokálpatrióták elnökével, akik szintén itt indultak, jól együtt tudunk működni, ha a körzet problémáit kell kezelni. Nyomokban érzékeltetve, hogyan is kellene egy normális demokráciának működnie.

9: Mit értékel sikernek ebben a választási ciklusban?
MF: A Ráday utcának a kulturális utca jellegét megpróbáltuk visszaállítani, ez elindult, vannak előrelépések. Ebben még sok lehetőség lenne. Kiváló döntésnek tartom Sztarenki Pál színházigazgatói megválasztását, mert a nem létező Pinceszínházból fergetegesen jó kulturális intézményt csinált. A József Attila irodalmi támogatás is sikeres projekt volt, amit én terjesztettem elő,
vagy az e-rolleres káosz felszámolása is, amit Reiner Roland alpolgármesterrel és Árva Péterrel, a városfejlesztési
bizottság elnökével vittünk végig. Igaz, borzasztó lassan őröltek ez esetben is a helyi bürokrácia malmai.

9: Mit sajnál leginkább, amit nem sikerült megvalósítani?
MF: Az airbnb szabályozása választási ígéretünk volt, de nem élvezett különösebb támogatást a téma a képviselő-testületben. Aztán a kormány egy mozdulattal megszüntette az önkormányzatok valódi mozgásterét a kérdésben. Két különböző helyi rendelettervezetet is írtam a normális szabályozás érdekében; de az egyik napirendre sem került, a másikról egyszer talán tárgyaltunk, de le kellett venni napirendről, mivel addigra magasabb jogszabályba ütközött. Végül írtam egy törvénymódosítást,
hogy kezdeményezze a polgármester a belügyminiszternél a törvény megváltoztatását. Ezt aztán elfogadtuk, de a belügyminiszter lesöpörte az asztalról. Arra jutottak, hogy nem szeretnék, ha változás lenne. Mert akkor változás lenne.

9: Mi a helyzet most Ferencvárosban ezzel kapcsolatban?
MF: Két lehetőséget kínál a felsőbb szintű jogszabály: vagy megtiltjuk az airbnb-t, vagy korlátozás nélkül engedélyezzük – Ferencvárosban ez utóbbi van. Előbbi esetben az ingatlantulajdonosok, utóbbiban a lakosság érdekei sérülnek, és az önkormányzatra haragszanak. Úgyhogy ebből az önkormányzat csak rosszul jöhet ki. Szerintem nem ilyen kétbites, igen-nem módszerrel kellene szabályozni, hanem az „élni és élni hagyni” elv mentén, úgy, hogy a végén a lakosoknak is jó legyen és a tisztességes kiadóknak is.

9: Miért lépett ki 2021-ben az Új Pólus frakcióból, amelyben a három másik momentumos képviselő a mai napig benne van?
MF: Voltak olyan döntések, amelyekkel nem értettem egyet – a Pinceszínház igazgatói pályázata például elég meghatározó volt ebben. Ettől függetlenül természetesen ugyanúgy szorosan együtt dolgozunk, ahogy előtte, de nagyobb a mozgásszabadságom.

9: Tavasszal volt egy kisebb botrány az ön által elnökölt Házbizottság körül, amelyet kis híján sikerült bedarálni. Most mi a helyzet a bizottsággal?
MF: A mi bizottságunk a képviselők, a bizottsági tagok, felügyelőbizottsági tagok, igazgatótanácsi tagok, cégvezetők, alapítványi tagok és a hozzátartozóik vagyonnyilatkozataival foglalkozik, tehát nagyjából száz ember dokumentumait ellenőrizzük formailag. A Kutyapártnál erre az volt a megoldás, hogy beszántották ezt a bizottságot a 12. kerületben, és itt is ezt szerették volna. Én viszont úgy gondolom, nálunk a feladatkör bővítése az indokolt: az átláthatósági, közérthetőségi, társadalmi egyeztetési feladatokkal. Évekkel ezelőtt elfogadta ugyanis a testület az általam javasolt átláthatósági rendeletet, ami azonban azóta sem valósult meg teljes mértékben. A közérthetőségi összefoglalók és a társadalmi egyeztetésekkel kapcsolatos feladatok például – amik a bizottsági munka alapjait képeznék – eléggé gazdátlanok a hivatalban. Bízom benne, hogy ősztől ebben lesz változás, hiszen a hatáskör kibővítéséről szóló döntés életben van, és a Házbizottság megszüntetése sem kapta meg a képviselők többségének támogatását.

9: Mi nem készült el a rendelet alapján?
MF: Például közérthetőségi összefoglalót kellene készíteni minden egyes elfogadott rendeletről. Idén nulla, vagy talán egy ilyen készült. Ami pozitívum, hogy legalább a weboldalon kereshetővé váltak az elfogadott határozataink – ez is több, mint a semmi.

9: A jegyzővel, aki ennek is a felelőse, hogyan jönnek ki?
MF: Szerintem jó a viszonyunk. Én nagyon bírom a jegyző asszonyt. De lehetne azért kicsit szigorúbb, mondjuk, a feladatok elvégeztetésével, határidők betartatásával kapcsolatban. Testületi üléseken szoktak lenni csörtéink, de szakmai vitákat folytatunk; néha neki van igaza, néha nekem.

9: Milyen tervei vannak még a hátralévő időszakra?
MF: Mindenképpen szeretném befejezni a 2019-es vállalásaimat, vagy legalább mindegyiknél elmenni addig, ameddig lehet: az airbnb tipikusan ezek közé tartozik, továbbá az átláthatóság, közérthetőség területe vagy Belső-Ferencváros parkolása.

Nagy Ildikó Emese – Kiss Soma

DR. MÁTYÁS FERENC (38)

2019 óta a Momentum színeiben, az 1-es számú választókerület egyéni képviselőjeként tagja a ferencvárosi képviselő-testületnek. Tanulmányait az ELTE jogi karán végezte, valamint kodifikációs szakjogászi diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Tizenhárom éve a jogtárat működtető Wolters Kluwer Hungary Kft.-nél dolgozik.

 

Kiemelt képünkön: dr. Mátyás Ferenc

Fotó: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2023. szeptemberi számában.)