A városunk, a történelmünk és a hülyéink

Ismét gyűlt a fővárosi közgyűlés, a Nagy Nemzeti Megmondóasszony újra megmondta a Nagy Népi Hurál ún. „médiájában”, hogy merre van az előre, s mindjárt szobrot is állított egy antiszemita írónak, hogy aztán a Főni meghívja Pestre minden zsidók (?!?!) miniszterelnökét, ha már elfogatóparancs van ellene, mert: cumtrucc.

„Budapest egyik legmenőbb helye lehet az atlétikai stadion és a parkja”

„A jellegénél fogva igazi világritkaság: alig akad példa arra, hogy egy világversenyre épült stadiont utólag ilyen formában hasznosítsanak, kvázi visszaadva a helyi lakosságnak” – írja Szily László a 444-en, bemutatva a stadiont és a környékén átadott parkot, amely szerinte „jól illusztrálja, mi lehetne Magyarországon, ha néha kompromisszumot kötnének az érintettek”.

A szerk.: Közművészet, közegészség, közfelháborodás

A public art mint olyan a politikai publicisztika folytatása más eszközökkel. Mondhatnánk, minden köztéri szobrászat public art, a minden vidéki városban megtalálható, korábban Lenin-, 2000 óta Szent István-szobrok vagy a Gábriel arkangyalos Szabadság téri nehézsúlyú történelemhamisítás (Schmidt Mária nedves álma).

Ferenc vitéz

Ó, bárcsak költő lehetnék, hogy most időmértékbe, rímekbe meg más időszerűen posztmodern partinagylajosokba önthetném e poszton eposzom!

De ki ez a Vertán?

Kubatov Gábornak nehezen indulhatott ma a reggel. Amikor befejezte az alaptörvény felolvasását a gyerekeinek, konzultálnia kellett hipszter személyi titkárával. „Helyzet” van ugyanis. Ez a Magyar Péter túl sokat tud a Párt, a rendszer működéséről.