Visszatért zarándoklatáról három családtagjával, öt testőrével és ajurvédikus tanácsadójával a magyar miniszterelnök, akit kosár várt a mar-a-lagói baráttól – elszerette tőle a kicsiny olasz asszony –, és Tóni ügye sem csillapszik.
(Pressman) Péntek hajnalban a The New York Times két fontos írással szomorította a globális – tehát a ferencvárosi – olvasót is. Az egyik David Lynch filmrendező halálhíre, ám J. Hoberman magisztrális nekrológjának szemlézése szétfeszítené a Kilenconline témakeretezését – nem mintha a tudattalan mélyrétegeiben bányászkodó szürreális neo-noir annyira távoli lehetne a ferencvárosi olvasótól. A másik írás egy interjú, a távozó budapesti amerikai nagykövet, David Pressman adta a világlap interjúerének, Lulu Garcia-Navarrónak. Fontos interjú. A beszélgetést a 444 is szemlézte; az elején a nagykövet arról beszél, hogy már „az első pillanattól kezdve az volt a szándék vele, hogy marginalizálják. „Mielőtt egyáltalán betettem volna a lábam Magyarországra, szó szerint hajók jártak a Dunán a nevemmel és egy koponyával. (2022 nyarán Téglásy Imre egy »Pressman úr, ne gyarmatosítsa Magyarországot a maga halálkultuszával!« feliratú molinót feszített ki egy gumicsónakra.)” Pressman szerint sikerült elérniük, hogy az amerikai politika eredményeket is elérjen Magyarországon. Oroszország ukrajnai inváziója előtt szerinte az USA és más szövetségesek is félrenéztek, ha a magyar belpolitikáról volt szó. Ennél többet is jelentett ez, amit nem említ: két éve az USA a lánchídi kémbank három vezetőjét – két oroszt és egy magyart – szankciós listára tette, másnap Orbán Viktor bezáratta az IIB-t; mert azért ért ő a szóból. Rogánt a GloMag-listára tétel apropóján csak mint „Orbán egyik hadnagyát” említi, hiszen az amerikai és a globális olvasó teljes joggal tenné fel a kérdést: „But who the fuck is Tóni?” – annyit meg nem ér, hogy hosszú sorokon keresztül magyarázkodjon. Pressman követ a diplomáciát nem reprezentatív és semmitmondó, hanem eredményorientált tevékenységnek látja. Van a diplomáciának egy szokványos eszközrendszere, de Orbánék nem a szokásos módon reagálnak ezekre. Pressman szerint amik működnek „általában véve a világban felbukkanó afféle protoautoritárius kormányokkal” szemben, azok „nem a hagyományos diplomáciai eszközök”. Sajtónyilvánosnak lenni nyomásgyakorlás, és mivel ő azonnal a boogeyman kategóriájába került a médiának a magyar propagandagyár által 85 százalékban foglyul ejtett részében, szokatlanul nagy felületet adtak neki, amit örömmel használt. Vele szemben a legfőbb fegyver a kormányzati szolgahadban a buzizás volt: a „mit érzett leginkább fenyegetve” kérdésre azt válaszolta, „a demokráciáért és az emberi jogokért végzett munkáját a melegségébe kódolták”. A kormány sokszor az ő homoszexualitása köré építette a kritikáját; bármilyen érdemi kérdéssel foglalkozott is (például orosz energiafüggőség, az igazságszolgáltatás függetlensége), a kormány azt mindig a woke vagy liberális ideológia kontextusába helyezte. A kormánymédia simán lepedofilozta, amikor a pécsi Pride-on a szintén részt vevő ír nagykövet gyermekének kézfogással bemutatkozott. A magyar kormány szlogenje (no migration, no gender, no war) az USA-ban, az EU-ban és máshol is visszhangra talál, de „ez elfedi, hogy Magyarországon veszélyes rendszer alakult ki: a kormány kontrollálja a pénzt és a médiát, és megbüntetik azokat, akik kérdéseket tesznek fel, vagy más nézeteket képviselnek”. Az ország működésével kapcsolatban elmondja: „utólag, kicsit távolabbról nézve az egyik legriasztóbb dolog, hogy milyen könnyű az embereket irányítani: nem kell hozzá titkosrendőrség, fegyver vagy Gulag, elég, ha képesek hazugságokkal elárasztani a médiát, mert akkor a nyilvános vitában való részvétel egzisztenciális kérdéssé válik” – na erről tudnák mesélni. Hosszan.
Magyarország az illiberalizmus kísérlete, emiatt viszont rajta kell tesztelni az ilyen kormányokkal való együttműködés új formáit is, például kíméletlenül őszintének kell lenni azzal kapcsolatban, amit látnak. Szerinte az Orbán-kormány csak olyan politikára reagál, ami sokkal nyersebb és erőteljesebb a megszokottnál. „Gyakran gondolkodom, vajon az orbáni politika amerikai csodálói értik-e, mit képvisel ez a kormány az Oroszországgal, Kínával való kapcsolatában, és ismerik-e a kleptokrácia rendszerét, ami erodálja a demokratikus intézményeket.” Pressman az orbáni politika amerikai csodálói között nem csak a ma beiktatandó elnököt, de alelnökét, JD Vance-t és a szélsőjobboldali médianagyfiút, Tucker Carlsont is nevesíti. „A demokratikus intézmények sebezhetők, a rossz szándékú vezetők könnyen ellenőrzést gyakorolhatnak az emberek felett, és gyorsan csendre lehet inteni egy országot. (…) Amikor a politikai vita ennyire személyessé, visszataszítóvá és hangossá válik, ki akar részt venni benne? Abban a pillanatban pedig, amikor már nem veszel részt benne, nem szólalsz fel, az állami intézmények foglyul ejtése nagyon gyorsan halad. Magyarország ennek a jelenségnek a megtestesítője.”
Annyi talán elmondható, hogy az USA 1989-es nagykövete, Mark Palmer – talán a most búcsúzó külügyminiszter, Anthony Blinken édesapja, Donald Blinken – óta Amerikának nem volt Budapesten még csak hasonló súlyú emisszáriusa sem, mint David Pressman.
(a beiktatás elé) Orbán nem megy Washingtonba! Duzzog. Pedig mindenki hogy várta már a képet, ahogy egy tribünön, a harmadik sorban büszkül, nyakkendőt igazgat és a szája szélét nyalogatja. Azért nem megy, mert az a csúnya néni Rómából, Georgia Meloni, hogy ellopja előle a show-t mint Trump újrázó elnök Legnagyobb Európai Barátja, noha erre készült idétlen idők óta. Nézzük erről a magyar–amerikai kapcsolatokat napi szinten figyelő George Lazar posztját: „Korábban magyar kormánykörök azt terjesztették, hogy Trump személyesen hívta meg Orbánt. Hivatalos amerikai visszaigazolása ugyan nincs a meghívásnak, ahogy annak sincs, hogy állítólag három órán át tárgyaltak tavaly decemberben Mar-a-Lagóban, Floridában. Ezen sorok írója azt gyanítja, hogy az Orbán–Trump barátság kissé egyoldalú. Orbán szerint ő Trump közeli barátja, és Trump érdeklődéssel követi minden kijelentését. Míg Trump nem egészen biztos abban, hogy tulajdonképpen ki is Orbán Viktor, és melyik ország miniszterelnöke… (Törökországé?) Orbán Viktor magyar nyelvű, honi fogyasztásra szánt propagandájában azt terjeszti, hogy az ő személyes „barátsága” Trump elnökkel mindent meg fog oldani. Ömleni fognak az amerikai beruházások, Trump kiáll mellette a Brüsszel elleni hadjáratában, támogatni fogja Orbánt a „genderőrület” ellen, nem fogja kritizálni Orbán rasszizmusát és antiszemitizmusát, és megértő lesz Orbán Putyin- és Kína-barát politikái iránt. Szóval napokon belül minden jóra fordul, új „aranykor” következik. Fontos megjegyezni, hogy Trump egyetlen szóval sem kommentálta azokat a fotókat, amelyeket Orbán propagandagépezete terjesztett a találkozóikról, ami azért meglepő, mert lelkesen kommentálta floridai találkozóját Meloni olasz miniszterelnökkel. De a lényeg azért az, hogy a Rogán-szankciót Janet Yallen pénzügyminiszter hagyta jóvá, és őt Scott Bressent váltja, aki meleg és Soros György régi üzlettársa. Nem jó előjel Orbánék számára. Az amerikai külügyet eddig Pressman nagykövet barátja, a magyar helyzetet nagyon is jól ismerő Blinken külügyminiszter vezette; őt most Marco Rubio szenátor váltja, aki enyhén szólva gyanakvással figyeli a magyar történéseket. A néhai McCain szenátor volt a mentora, aki „neofasiszta diktátornak” nevezte Orbánt. Ezekkel a döntéshozókkal kell majd zöldágra vergődnie a magyar diplomáciának. Orbán kézfogása Trumppal látványos ugyan, de semmit nem jelent. Az aprómunka most kezdődik, és nekem úgy tűnik, amikor a realitásokkal szembesül a magyar diplomácia, akkor kiderül, hogy messze van még az aranykor a magyar-amerikai kapcsolatokban.”
(Visnu szómázó szöszke elefántja a Kossuth rádió stúdiójába fárad) Olyat tettem, mint még sosem: meghallgattam rádión a minielnök péntek reggeli észosztását az állami rádióban. Kemény élmény volt ez az idei első. „Minden meg fog változni” – így foglalta össze Orbán Viktor, hogyan változik meg a két ország kapcsolata amiatt, hogy hamarosan a republikánus elnök lép hivatalba a Fehér Házban. A magyar miniszterelnök szerint a demokrata kormányzás négy esztendeje nehéz, fájdalmas kudarcokkal tarkított időszak volt, de onnantól, hogy Trump lesz az elnök, „egy más Nap kel fel a nyugati világ fölött”. Egy amerikai bíróságok által hazugságnak nyilvánított exelnöki nyilatkozatot szajkózott, miszerint 2020-ban a demokraták csalással vették el a győzelmet a republikánus elnöktől, ami azért különösen fájó számunkra is, mert ha maradt volna a hivatalában Donald Trump, akkor Orbán szerint nem tört volna ki a háború az oroszok és az ukránok között. De tényleg ezt mondta neki Putyin, vagy csak a lázálma volt?
A demokrata adminisztráció „verőlegényt” küldött ránk David Pressman nagykövet személyében, aki ránk akarta kényszeríteni a globalisták elképzeléseit, de Magyarország ezt nem hagyta, mert mi „a saját utunkat járjuk, küldetésünk van”. Leszögezte: a magyarok a hagyományos családmodellben hisznek, nem kérnek a migrációból és genderpropagandából, ezért David Pressman eleve kudarca volt ítélve. Tehát buzizott is egy jóízűt, lásd még Pressman The New York Times-interjúját. Rogán listázása soha nem látott mértékben erősítette meg a miniszter pozícióját a magyar politikában és a kormányban: azért büntették meg a demokraták, mert jól végzi a munkáját, hiszen ő az első számú őre a nemzeti szuverenitásnak Magyarországon. Tyű! Sok szó esett már arról, hogy ez mekkora kamu – az amerikai adminisztráció neutral civil service, nem az elnök meghosszabbított végtagja –, majd meglátjuk, hogy Scott Bressent mennyiben lesz Trump végrehajtója, illetve Trump mennyire látja majd Orbánt, amikor az apró termetű olasz miniszterelnök, G. Meloni kitakarja. Mert Orbán szerint Trump hatalomba lépésével fantasztikus, nagyívű korszak köszönt be a magyar–amerikai kapcsolatokban, ami a magyar családok hétköznapjaira és költségvetésére is érezhető hatással fog járni – mondotta, és kell is a biztatás. Hogy a magyar gazdaság januártól repülőrajtot tudjon venni, ahhoz előfeltétel volt, hogy Trump nyerjen, és horizontra hozza a békét a szomszédunkban zajló konfliktusban. Valójában Soros György vesztett csatát az Egyesült Államokban – mondta Orbán, ezért a csapatai most visszahúzódtak Brüsszelbe, így a miniszterelnök arra számít, hogy „nekünk, európaiaknak egy nehéz időszakkal kell szembenéznünk, mert az ideológiai konfliktusok most erre a kontinensre kerülnek majd át Washingtonból”. Leszögezte: a cél az, hogy Amerika után Brüsszelből is kiszorítsuk a Soros-birodalmat, ez a kontinensen elsőként Magyarországon már sikerült, de most az Európai Unióban is erre van szükség. Ezután delirált még egyet az orosz-ukrán háború kapcsán („sikerült a béke ügyét az asztalra tenni és ott is tartani”), Bulgária és Románia felvételét a schengeni övezetbe a saját érdemének tudta be, és kijelentette: „Magyarország a méretéhez és súlyához képest felülteljesített az európai elnökség időszakában”.
Jelenlegi legfőbb honi ellenfele, Magyar Péter a rádióinterjúról kijelentette: „Olyan volt, mint a megöregedett kommunisták a 1980-as évek végén: miután tönkretette és eladósította a hazánkat, most fényes jövőről papol. Illegális migráció elleni harcról beszélt, de egy szót sem szólt arról, hogy ő maga engedett ki 2290 elítélt embercsempészt a magyar börtönökből, vagy hogy Rogánék köre tízmilliárdokat zsebelt be a letelepedési kötvényekből. De azt sem említette, hogy testvére hány ezer ázsiai gazdasági migránst hozott be Magyarországra és hány milliárdot keresett ebből.” Magyar hozzátette: „Orbán Viktor már az űrben politizál és képzelt szellemekkel harcol”, ez az elem visszatérő motívum, a Tisza-párti vezető már korábban is beszélt Orbán intergalaktikus politikai fénykardcsörtetéséről és az univerzum jelenlegi rendjének ezáltali megvalósításáról.
A beszéd új elemére hívta fel a figyelmet Kardos András filozófus, a NER által megszüntetett Lukács Archívum munkatársa, idézem: „»A jó isten megsegít bennünket Trump elnök úr győzelmével. Ideje, hogy jöjjön az elnök úr kedd reggel, és a stafétát átvegye Magyarországtól, és a nehéz küldetést ő vigye tovább.« A mondat előtt természetesen arról van szó, hogy Orbán szerint 2024-ben csak és kizárólag ő és általa kis hazánk beszélt a békéről, csakis Orbán békemissziói tartották fent az orosz–ukrán béke lehetőségét. Jól figyeljünk. EDDIG EZT A »NEHÉZ KÜLDETÉST« Ő, ORBÁN VIKTOR VITTE A VÁLLÁN EGYEDÜL, de hál’ istennek kedden jön Trump, átveszi a stafétabotot Orbántól, és mint az USA új elnöke ő »VISZI TOVÁBB« ezt a NEHÉZ KÜLDETÉST, mintegy az USA elnöke tölti majd be keddtől Orbán világmegváltó szerepét. Ez volna tehát a VILÁGMEGVÁLTÓ STAFÉTA KÜLDETÉS forgatókönyve. Sokan azt hiszik, hogy ez a mondat semmi más, mint Orbán szokásos orwelli nyelven előadott nagyzolási mániája, a magyar nép, illetve ő, Orbán KÜLDETÉSÉNEK egy fejezete. Igen, ez egyrészt igaz. Másrészt az is igaz, hogy »őrült beszéd, de van benne rendszer«, ismerjük.
Hát akkor mi itt az új novum, amitől ez a mondat a zsákutcás magyar történelem mélypontja? Hát azért, kedves barátaim, mert Orbán ebben a mondatban nem csupán »elvesztette a kapcsolatát a valósággal«, ahogy, amúgy helyesen, ezt Magyar Péter mondotta, hanem azért, mert Orbán ezzel a mondattal KILÉPTETTE MAGYARORSZÁGOT A TÖRTÉNELEMBŐL, pontosabban SAJÁT MAGÁT A TÖRTÉNELEM FÖLÉ HELYEZTE, és mivel hazánk = Orbán, ezért egy mozdulattal kirakott minket a történelemből. És ez bizony a mélypont. A maffiaállam zsákutcájának mélypontja. Az nem pusztán manipulált hülyeség, mint eddig, hogy Orbán eddig egyedül vallotta a békét, de most Trump is fezárkózhat, az nem puszta őrület, hogy tavaly mint a nagy spanyol lovag a szélmalmok ellen hajdanán, egyedül küzdött a békéért, hanem ez a mondat Orbán önkényuralmát a VILÁG FÖLÉ HELYEZTE: és mivel Orbán mögött egy önkényuralom, egy maffiaállam áll immár 15 éve, és nem pusztán egy műalkotás, ezzel az őrületnek látszó beszéddel kilépünk a történelemből, illetve Orbán lépett ki, Trump a helyén van, de ez a mi hazánk az orbáni zsákutca azon végéhez ért, ahol nem beépített házak vagy terek zárják el az utat, hanem ahol egy ország KILÉP A TÖRTÉNELEMBŐL. Nem sok ilyen mondatot olvas-lát az ember élete folyamán. De az biztos, hogy annak hatalmas ára lesz, hogy megpróbálunk Orbán rendszerének leváltása után VISSZALÉPNI A TÖRTÉNELEMBE. PS. Ha valakit érdekel mindez a művészet nyelvén, olvassa el Franz Kafka A császár üzenete című paraboláját.” Eddig Kardos András.
Tény, hogy meghallgatva a magyar táltoskirály magát téren és időn kívül helyező rádiójátékát, a hallgató leginkább egy Indiában beszómázott, magát Visnu szöszke elefántjának képzelgő bol-, helyesbítek: NERsevik vezető benyomását kelti, és az ember eszébe juttatja Kádár János 1989. áprilisi, ún. „őrült beszédét” a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának zárt tárgyalásán, bár elődjénél nyilvánvalóan kevésbé önreflektíven teszi ezt. De hát ez is történelem, amin a kistérségi uzurpátor kívül helyezi magát.
– vba –
