Ülésezett a képviselő-testület – beszámoló

A ferencvárosi önkormányzat a polgármesteri hivatal Bakáts téri épületében tartotta március 21-én a soron következő rendes ülését, amelyet a 9tv élőben közvetített, és amelynek már a jegyzőkönyve is megtalálható az önkormányzat honlapján.

A testület először az ülés napirendjét fogadta el, amelyről levették a lakásrendelettel kapcsolatos 3-as és 15-ös pontot. Ezt követően a képviselők meghallgatták Hanó Gergely () alezredest, korábbi 7. kerületi kapitányságvezető-helyettest, aki Ámán András, a 9. kerületi rendőrkapitányság vezetőjének utóda lett. Több képviselő és a polgármester is kérte, hogy az Aszódi úti lakótelepen működő lőtér ügyében a rendőrkapitány találjon megoldást. Emellett a kábítószer-kereskedelemmel, közterületi kábítószer-fogyasztással kapcsolatos problémákra hívták fel Hanó Gergely figyelmét.

Torzsa Sándor (MSZP, Demokraták-frakcióvezető) () napirend előtti hozzászólásában arról beszélt, hogy Baranyi Krisztina polgármesterrel 2022 decemberében kezdeményezték először, majd utána még hat alkalommal, a választási együttműködést, ám ötszáz napja nem kaptak érdemi választ. „A képviselők választókat képviselnek, ha a polgármester velünk nem áll szóba, akkor a választókkal nem áll szóba” – mondta. „2019-ban együtt indultunk, természetesnek vettük, hogy ez most is így lesz” – emelte ki. Továbbra is mindent megtesznek, hogy ne térjen vissza a Fidesz: aláírásgyűjtésükön több mint ezer választópolgár hatalmazta fel a DK–MSZP-szövetséget, hogy szervezze meg a lehető legszélesebb körű ellenzéki koalíciót a kormánypárttal szemben Ferencvárosban – hangsúlyozta.

Takács Krisztián (Momentum) () többek között a Gát utca 25. lépcsőfelújításáról beszélt: a munka lépcsőfokonként 750 ezer forintba került. Az önkormányzat a közbeszerzés miatt hárommillió forintos bírságot kapott, mert három helyett csak egy indikatív árajánlatot kértek, azt az egyet pedig „véletlenül” az adta, aki végül megnyerte a közbeszerzést. Ha fideszes lenne az önkormányzat, ezen nem lepődnék meg – mondta Takács, hozzátéve, nem gondolta, hogy „a narancs és a magenta ilyen közel áll egymáshoz”.

A napirendek közül elsőként a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat költségvetési szervvé alakításával () kapcsolatos döntéseketet tárgyalták, és egyhangúan támogatták ezeket.

A József Attila Irodalmi Támogatásra () vonatkozó rendeletmódosítás 10 igen, 4 tartózkodás mellett szintén átment. Döme Zsuzsanna alpolgármester arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy ha kerületi irodalmi ösztöndíjas szerző könyvet jelentet meg az ösztöndíj időszaka alatt, abból a ferencvárosi önkormányzat száz példányt megvásárol reprezentációs célra.

Egy, az elnevezésekkel foglalkozó technikai módosításból, amit szintén elfogadtak (), kiderült, hogy február elsejétől egy kormányrendelet áttette a 9. kerületi iskolákat a Belső-Pestitől a Dél-Pesti Tankerületi Központhoz.

Drogpolitika és Kutyapárt a polgármesteri hivatal munkabeszámolója ürügyén

A testület elfogadta a Polgármesteri Hivatal 2023. évi tevékenységéről () készített részletes, 160 oldalas beszámolót; az ebben leírt munkát több képviselő is méltatta, jobb- és baloldalról egyaránt (a vita az 53. perctől látható). Torzsa Sándor azt is hozzátette, szívesen látna a testület által megvitatható cselekvési tervet a hivatal megerősítésére.

Árva Péter (Párbeszéd) szintén jónak értékelte a hivatali munkát, és köszönte az erről szóló beszámolót, ugyanakkor jelezte, hogy nem fogja támogatni az elfogadását, ami részben a polgármesteri kabinet „nemtevékenységének” szól, részben annak, hogy egy ekkora kerület, mint mondta, nem lenne szabad, hogy ilyen kis hivatali létszámmal működjön.

Mezey István (Fidesz–KDNP) ironikusan megjegyezte: elnézőbbnek kellene lenni a kabinettel, hiszen egy országos párt teljes ügyeit kell intéznie, úgyhogy van dolog bőven. 

„Megértem Mezey képviselő úr izgatottságát a Kutyapárttal kapcsolatban – válaszolta a pogármester –, hiszen a mérések szerint jelen pillanatban a kerületben magasabb támogatottsággal bír, mint a Fidesz.”

Torzsa Sándor ezt bejelentésnek értékelte: eszerint a felkérések közül a Kutyapárt listavezető helyét fogja elfogadni a polgármester, ha így a védelmére kel.

„Nem tudom kihagyni, hogy az MSZP támogatottsága ezzel szemben sajnos kimutathatatlan a kerületben” – válaszolta Baranyi.

Takács Krisztián (Momentum), az Új Pólus frakció vezetője arról beszélt: a polgármester annyira független, hogy a teljes kabinetje a Kutyapárt tagjaiból áll. Disszonánsnak nevezte, hogy a polgármester „zsigerből szidja az MSZP-t és az MSZP szavazóit, holott azon a választáson, aminek köszönhetően most polgármester, az MSZP önt támogatta, az MSZP szavazói önre szavaztak, és ön most ezeket az embereket kezdi el szidni; érdekes egy szövetségi politika” – fejtegette.

Ezzel azonban még nem ért véget a szócsata.

Mezey István felvetette: „Az ifjúság és a drogprevenció egyetlen mondatban, két gépelt sorban, a kábítószer-egyeztetés pedig négy sorban van ebben a terjedelmes anyagban tárgyalva. Nagyjából ennyit is foglalkoztak vele.” 

Döme Zsuzsanna alpolgármester, a téma felelőse erre közölte, hogy minden képviselőt szeretettel vár a civil, az ifjúsági, az idősügyi vagy a kábítószerügyi egyeztető fórumokra, amelyek évek óta zajlanak. Legutóbb például az alkohollal kapcsolatos problémákat és megoldási lehetőségeket vizsgálták telt házas rendezvényen, amelyre más kerületekből, sőt Pest megyéből is érkeztek szakemberek. „Én évek óta egyszer sem láttam önöket” – tette hozzá.

Arra is emlékeztetett, hogy amikor megérkezett az önkormányzatba, majdnem tíz kommunikációs szerződést bontott föl. Ezek Bácskai János, a volt fideszes polgármester kabinetjének kommunikációs szerződései voltak cégekkel, magánszemélyekkel, egymást fedő feladatokra, amelyekre jó pár milliónyi közpénz ment ki havonta. Ezzel szemben most egy ember van, aki az önkormányzat kommunikációjáért felelős – emelte ki.

Árva Péter szerint azért nem járnak a képviselők az egyeztetésekre, mert nem tudnak róluk, nem kapnak rájuk meghívót. „Hogy menjünk el valahova, ahova nem hívnak meg?” – kérdezte.

Az alpolgármester szavait Torzsa Sándor úgy nyugtázta: „Nem várt fordulat: a képviselő-testületi napirendek között megkezdődtek az ellenzéki tárgyalások.” Majd a polgármesternek címezve közölte: a választásokat nem lájkokban mérik, hanem szavazatszámokban, és a ferencvárosiak a szavazataikkal fognak majd véleményt mondani.

Mezey kijelentette: nem tartják Döme alpolgármestert hitelesnek a drogprevenciós kerekasztal vezetésére, mivel nyíltan a drogliberalizáció mellett lép fel – ezt a témát már több testületi ülésen is felhozta.

„Okos drogpolitika mellett állok ki, most már évek óta többedmagammal – szögezte le Döme Zsuzsanna válaszként –, és nemcsak politikusokkal, hanem azokkal a szakmai szervezetekkel, szakértőkkel együtt, akiket a Fidesz évek óta meg sem hív a kábítószerrel kapcsolatos döntések meghozásánál. Nincs drogstratégia, évek óta nem írnak ki pályázatokat ezeknek a szervezeteknek, országosan összeomlott a drogpolitika – mondta, majd levonta a tanulságot: „úgyhogy én a kormányt nem tartom alkalmasnak drogpolitika folytatására”.

Mezey megjegyezte: legalább ennyit leírhatott volna a beszámolóban, ahol két sor szerepel a témáról.

Árva Péter Torzsa Sándorral egyetértésben úgy vélte: okos drogpolitika nincs, az az okos, ha az ember nem használ drogokat. Majd áttérve egy másik területre, fájdalmas hiánynak nevezte, hogy kb. egy éve nincs főkertésze a kerületnek.

„Mielőtt minden politikus egyértelművé teszi itt a hallgatóknak, hogy semmit nem ért ehhez a témához – mondta a drogkérdésnél maradva Döme Zsuzsanna a vita lezárásaként –, hadd jelezzem, hogy a sorozat-, a gyógyszerfüggők, mindenféle addiktológiai problémák és kezelésük ugyanígy a drogpolitikához tartozik. Felhívom a figyelmet, hogy Magyarországon egyelőre az alkohol a legnagyobb probléma, és itt, a ferencvárosi iskolások között is a tömény alkohol fogyasztása nőtt a legkiugróbban az elmúlt években.”

A beszámolót végül kilenc igen, a négy fideszes és az egy jobbikos képviselő tartózkodása, valamint Árva Péter ellenszavazata mellett elfogadták.

Pályázatok, támogatások és beszámolók

Egyhangúan elfogadták a Hendikep Alapítvány elszámolását ()a „Hátrányos helyzetű csoportok szabadidős – sport kivételével – programjainak támogatása 2023″ című pályázat támogatásával megvalósított programjukról. Takács Krisztián ehhez kapcsolódóan felhívta a figyelmet: a gondosórák karbantartása ürügyén csalók próbálnak bejutni idős emberek lakásába.

Újabb egy évre meghosszabbította az önkormányzat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás jelenlegi gyakorlatát (). Ezt az ellátást jelenleg mintegy százharmincan veszik igénybe a kerületben.

Elfogadta a beszámolóját és újabb egy évre közszolgáltatási szerződést köt az önkormányzat a Karaván Színházzal, a MÁV Szimfonikusok Zenekarral, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménnyel és a Concerto Akadémia Nonprofit Kft.-vel ().

Pályázatot írtak ki a Napfény Óvoda igazgatói feladatainak ellátására (), miután Bakonyi Ágnes intézményvezető, aki az óvodavezetők munkacsoportját is vezeti, nyugdíjba vonul. 

Ugyancsak pályázatot írtak ki a Feszofe könyvvizsgálói feladatainak ellátására ()júniustól.

Elfogadták, hogy támogatási szerződést kössön az önkormányzat a Ferencvárosi Polgárőr Egyesülettel (), amire idén is 3 millió forintot szavazott meg első körben a képviselő-testület. Szilágyi Zsolt (Jobbik) javaslatára ez a májusi zárszámadáskor még 2 millió forinttal ki fog egészülni.

Nem kapott teraszengedélyt az If

Az ülés legnagyobb vitát kiváltó napirendi pontja az If Kft. felülvizsgálati kérelme volt, amelyet a városgazdálkodási bizottságnak a teraszengedélyüket elutasító döntései ellen nyújtottak be ().

Döme Zsuzsanna szerint a bizottságnak láthatóan nem szimpatikus az If – vagy a jazz –, pedig a kortárs jazzkultúra legnagyobbjait vonultatja fel napi szinten lassan húsz éve. „Önök nem szeretik ezt a helyet, ám vannak olyan szabályok, amelyek még képviselőként is kötik önöket” – jelentette ki. 2023-ban ugyanis összesen négy bejelentés érkezett az Iffel kapcsolatban: mind a négy esetben azonnal a helyszínen voltak a közterület-felügyelet munkatársai, és egyetlen esetben sem állapítottak meg hibát vagy problémát, minden a kiadott engedélyeknek megfelelően működött. Ezért felmerül a kérdés, mire alapozzák, hogy elutasítják a fellebbezést, amivel gyakorlatilag ellehetetlenítik ezt a nagy múltú helyet, amely egyébként a kortárs jazzen túl képzőművészeti kiállításoknak és rengeteg egyéb rendezvénynek, kulturális és tudományos eseménynek is helyet ad, ingyenesen, évek óta – vázolta az alpolgármester.

„Abban nincs vita, hogy az If komoly kulturális értéket képvisel, de egy kulturális értéknek is be kell tartania a szabályokat” – hangoztatta Torzsa Sándor, aki szerint a jazz szeretete vagy nem szeretete nem függ össze azzal, hogy hangosnak találják a lakók a helyet – amiről ő maga is megbizonyosodott –, vagy sem. „Azért, mert ön elfogult, ne süsse rá mindenkire ezt a bélyeget – mondta az alpolgármesternek.”

„Egyetértek, hogy minden szabályt be kell tartani, és van egy feljegyzés arról, hogy az If minden szabályt be is tartott” – válaszolta Döme Zsuzsanna alpolgármester. Egyben felkérte a képviselőket, hogy ha valaki panasszal keresi meg őket, ne azt mondják neki, hogy „majd én elintézem a bizottságban”, hanem azt, hogy hívja föl a közterület-felügyeletet, és tegyen bejelentést. Ennek alapján tudják ugyanis csak alátámasztani majd, hogy a panasz jogos vagy nem.

Szilágyi Zsolt (Jobbik–Konzervatívok) a maga és a bizottsága nevében kikérte a feltételezést, hogy a jazz szeretete vagy nem szeretete alapján dőlt volna el a fellebbezés sorsa. Reményének adott hangot, hogy rövidesen megkapja a közterület-felügyelet azt a zajmérőt, amelyről az előző testületi ülésen döntöttek.

„Lehet, hogy későn szólok alpolgármester asszonynak, de egy politikusnak nem aszerint kellene döntenie, hogy kit szeret és kit nem” – jegyezte meg Takács Krisztián.

Gyurákovics Andrea kihangosította, amit a polgármester a mikrofonon kívül mondott Takács hozzászólása alatt: „De ostoba vagy” sóhajtással nyugtázta a mondandóját. „A képviselők vagy a bizottsági munka minősítése igen magas szintre került a városvezetés részéről” – vonta le a következtetést a fideszes képviselőnő. Később Takács Krisztián is rákérdezett: „Ez önöknél rendszeres, hogy lehülyézik, lekomcsizzák a szövetésgeseiket, vagy ez ferencvárosi kuriózum?”

Gyurákovics felszólalásában jelezte: amikor elkezdte a működését, heti egy napon voltak programok az Ifben: olyankor, akit ez zavart, el tudott menni otthonról. Ez mára szinte mindennapossá vált, az ott élők belefáradtak, hogy jelezzék a problémákat, mert nincs foganatja, a közterület-felügyeletnél kevesen vannak, amire kiérnek, épp szünet van, vagy már vége a rendezvénynek. 

Szilágyi Zsolt ismét kikérte magának, hogy megkerülnék a hivatalos utat, vagy hogy itt mutyizásokról lenne szó. „Azt nem mi csináljuk” – mondta. „Mindig jelezzük a közterület-felügyeletnek vagy a hatósági irodának, ha panasz érkezik.”

„Ha egy megválasztot képviselőt a választó megkeres, az hivatalos út: az önkormányzati képviselő közfeladatot ellátó hivatalos személy. Nekem képviselőként nem opció, hogy a választópolgárt lepattintsam, hanem kutya kötelességem a problémáival foglalkozni” – fejtegette Torzsa Sándor

Árva Péter ezen a ponton felvetette: nem lehetne-e elhalasztani a döntést, hogy a képviselők is megismerhessék a közterület-felügyelet tájékoztatóját, amelyet csak az alpolgármester kapott meg, „a képviselőknek nem kötötték az orrára”, de kiderült, hogy nem: a fellebbezést köteles az önkormányzat a következő rendes ülésén megtárgyalni – erről a jegyző tájékoztatta a testületet (). Árva szerint ennek a „titkos” feljegyzésnek az előterjesztés részét kellett volna képeznie, de az információk visszatartása a képviselők elől „szisztematikus, rendszerszintű viselkedés” a városvezetés részéről.

„Ne hívjuk titkosnak ezt a jelentést” – figyelmeztetett Reiner Roland alpolgármester, mivel bármelyik képviselő megkaphatja, és egy teraszengedély elbírálásához kérés esetén el is szokták küldeni az ilyen jelentéseket.

Baranyi Krisztina ezután felolvasta a feljegyzést (), amely arról szólt, hogy a négy bejelentés alkalmával mindent rendben találtak. A négy panaszból egyébként kettő Gyurákovics Andreától és Szilágyi Zsolttól érkezett, „tehát a szokásos csuklóztatása folyik az Ifnek, amelynek a működtetőjét egyébként Pro Urbe díjjal tüntette ki Ferencváros” – mondta a polgármester. „Itt van valaki, aki nem szeg szabályt, mégis ellehetetlenítenék a megélhetését, személyes averzióik miatt.”

„Jelenleg nincsen hatóságilag megállapítva, hogy probléma lenne, ezért én nem mennék el odáig, hogy megtagadjam a teraszengedélyt” – hangsúlyozta dr. Mátyás Ferenc (Momentum).

Torzsa Sándor ezzel szemben elmondta, videófelvételei is vannak arról, hogy nagyon hangos a zene, és arra kérte a polgármestert, üljön le az If vezetőjével, akivel jó kapcsolatot ápol, és „kérjék meg őt szépen, hogy vegye figyelembe a lakóknak az érdekeit is. A jazz is nagyon fontos dolog, meg az is, hogy a környéken lakók tudjanak pihenni. A kettő között meg kell találni a kompromisszumot.”

Gyurákovics: „Látjuk, hogy polgármester asszony saját beszélgetős fórumokat szervez erre a helyre, tehát értjük a kötődését.” 

Baranyi: „Az If működésével kapcsolatban nem csak panaszok érkeznek, ahogy itt folyamatosan elhangzott, rengeteg támogató üzenetet is kapunk, de ez ebben a vitában ugyanúgy nem mérvadó, mint a suttogó propaganda.” Az viszont mérvadó, hogy mivel az elutasító döntés semmilyen módon nincs konkrétumokkal, tényekkel alátámasztva, a hatósági iroda, a közterület-felügyelet által megerősítve, teljes joggal fordulhat az If bírósághoz a döntés ellen és követelhet kártérítést is – szögezte le a polgármester.

„Határozottan visszautasítom a fenyegetést” – jelentette ki Gyurákovics Andrea (aki nem tiltakozott, amikor Baranyi Krisztina polgármesterjelöltként említette őt, bár a Fidesz még nem nevezte meg a kerületi polgármesterjelöltjét). „Az elvesztett munkaügyi perek költségeit, illetve a közel 40 millió forintos közbeszerzési bírságokat ki fogja kifizetni? Ön? – szegezte a kérdést a polgármesternek. – Mert akkor önnek kellene!” 

„Választások lesznek?” – kérdezte félhangosan Torzsa Sándor, ami általános derültséget keltett a testületben.

Végül 7 igen, 9 tartózkodás mellett a képviselő-testület elutasította a fellebbezést, tehát nem kap teraszengedélyt az If. 

A jelenlévő négy fideszes és a négyből három momentumos képviselőn kívül Árva Péter (Párbeszéd) és Szilágyi Zsolt (Jobbik) tartózkodott, összesen kilencen, megadta volna viszont a teraszengedélyt Baranyi Krisztina és Reiner Roland mellett a két DK-s és a két MSZP-s képviselő is.

A következő napirendi pont () a településképi arculati kézikönyvhöz, illetve a településképi rendelethez érkezett észrevételek és az ezekre adott tervezői válaszok elfogadása volt. A kézikönyvet Torzsa Sándor nagyon szép, megalapozott, precízen előkészített munkának minősítette. Hidasi Gyula (MSZP) azt kérte, hogy építsék be a kézikönyvbe az Üllői út arculattervét is, amire Fonyódi Mariann tervező ígéretet is tett. A képviselő kérdésére válaszolva Fonyódi elmondta: védett épületre nem lehet napkollektort telepíteni, erkélyen pedig felsőbb jogszabály nem teszi ezt lehetővé. Az előterjesztést 12 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta a képviselő-testület.

Megvitatták Árva Péter tájékoztatóját () az Ecseri metrófelszín felújításának lehetséges variációiról. A projekt újratervezését ugyanis az Árva által vezetett Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsághoz delegálta januárban a képviselő-testület. 

Árva a FEV IX.-cel és a tervező Garten Stúdióval közösen dolgozott ki több lehetséges költségcsökkentési megoldást. Árva szerint 620 millió forintnyi összeget lehet potenciálisan megtakarítani, ebből 130 millió forint olyan, amiből a szakértőkön kívül más nem sokat fog érzékelni. 

Hidasi Gyula elmondta, hogy DK és az MSZP véleménynyilvánító szavazást tartott a metrófelszín felújításáról, s ezen a döntő többség azt szerette volna, hogy megújuljon a tér. Nem szeretnék viszont az emberek, hogy a parkolók megszűnjenek, és azt sem, ha a buszközlekedés kimenne az Üllői útra.

Gyurákovics Andrea hiányolta, hogy a pavilonosokról nincs szó a tájékoztatóban, közülük szinte mindenki vissza szeretne jönni. 

„Volt már olyan Ferencváros történetében, amikor egy térfelújítás kérdése politikai vitává fajult, és meg is lett a következménye. Ez a Ferenc tér felújítása volt – emlékeztetett Torzsa Sándor. – A Bakáts tér felújításakor a Fideszben volt annyi politikai elegancia – hát, mondjuk, nem nagyon sűrűn szokott lenni –, de el kell ismerni, akkor volt: nem kezdték meg a választások előtt a tér felújítását, hanem a végső döntést az új képviselőtestületre bízták. Az Ecseri úti metrófelszín esetében is csak az önkormányzati választások után lenne szabad a dolgokat véglegesen eldönteni.”

Baranyi Krisztina polgármester úgy fogalmazott, örül az előterjesztésnek, és annak is, hogy a vitában az MSZP–DK frakcióvezetője elismerte: a felújítás leszavazása politikai indokból történt. „Nagyon sajnálom, hogy politikai okokból leszavazták és ellehetetlenítették a metrófelszín felújítását” – mondta.

„Csípjen meg valaki, mert biztos vagyok benne, hogy álmodom.  Ha arról beszélek, hogy miért ne csináljunk politikai ügyet egy tér felújításából, akkor abból hogy következik az, hogy a DK–MSZP-szövetség politikai ügyet csinál a belőle? – csattant fel Torzsa. – Ezért nem lehet normálisan beszélgetni az Ecseri útról, mert választási kampány van ebben a teremben. Ezt így nem lehet csinálni.”

Szilágyi Zsolt arról beszélt, hogy Baranyi Krisztinának meg kellene kérnie Karácsony Gergelyt, járuljon hozzá a főváros a tér felújításához, mivel a terület 30 százaléka fővárosi tulajdonban van.

A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalandó kérdésekkel zárta a napot.

Fotó: Stépán Virág