A 29. Budapest Pride felvonuláson a korábbi évek gyakorlatának megfelelően civil szervezetek és pártok ingyen indíthatnak járművet. A pártok azonban csak akkor élhetnek ezzel a lehetőséggel, ha konkrét vállalásokat tesznek, hogy előremozdítják az LMBTQ-közösség jogi és társadalmi helyzetét.
Járműindítással a pártok tehát elköteleződnek amellett, hogy egyértelmű lépéseket tesznek azért, hogy az LMBTQ-közösség jogi és társadalmi egyenlőségét elősegítő intézkedéseket vezessenek be akár törvényjavaslat benyújtásával, akár az ilyen intézkedéseket tartalmazó törvényjavaslatok megszavazásával és szakpolitikai programok kidolgozásával. A pártoknak az idei június 22-i felvonulásra vonatkozó járműindítási szándékukat május 15-ig kell jelezniük a szervezet felé.
A Szivárvány Misszió Alapítvány friss közleménye szerint a Budapest Pride részleteiben is kidolgozta a pártok felé támasztott elvárásokat, amelyek a következők:
az Egyenlő Bánásmód Hatóság visszaállításának kezdeményezése
a gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmény megfelelő kezelésének elősegítése
az Alaptörvény módosításának kezdeményezése abból a célból, hogy minden homofób és transzfób paragrafus, illetve az LMBTQ-közösség elleni gyűlöletkeltésre alkalmas paragrafus kikerüljön belőle
a 33-as paragrafus eltörlésének kezdeményezése, valamint a jogi nem- és névváltoztatást biztosító jogszabályi keretek kidolgozása
a 2021-ben hozott gyermekvédelminek hazudott, LMBTQ-ellenes propagandatörvény eltörlésének kezdeményezése
az örökbefogadást szabályozó jogszabályok módosításának kezdeményezése abból a célból, hogy ugyanaz a szabályozás vonatkozzon az egyedülálló, az azonos nemű és a különböző nemű párkapcsolatban élő örökbefogadókra egyaránt
az egyenlő házasság bevezetésének előterjesztése
LMBTQ-inkluzív oktatási rendszer kialakításának szorgalmazása
nemzeti HIV/AIDS stratégia kidolgozása
az átnevelő terápiák betiltásának kezdeményezése
ezen felül a csatlakozó pártok vállalják, hogy aktív kapcsolatot tartanak fenn az LMBTQ-közösséggel a Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoporton keresztül, valamint minden LMBTQ-embert érintő jogszabállyal kapcsolatban egyeztetnek a civilekkel
Fotó: Budapest Pride
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak