Megkezdődik 100 tonnányi rákkeltő, kiemelten káros, évtizedek óta betiltott vegyszer maradékának eltüntetése az egykori Budapesti Vegyiművek területéről a Greenpeace és Baranyi Krisztina független ferencvárosi polgármester több éves szakmai nyomásgyakorlása után – tájékoztatta a ferencvárosi önkormányzat sajtóosztálya a Kilenconline-t. Ezzel újabb fejezetéhez érkezett az Illatos úti méregraktár évtizedek óta húzódó ügye.

Az Illatos úti telephely ügye először 2015-ben került be a köztudatba. Ekkor a Greenpeace és Baranyi Krisztina munkája és az ezt követő társadalmi nyomás hatására kétezer tonnányi szétrohadt, veszélyées hulladékos hordót szállítottak el a Budapesti Vegyiművek volt területéről. 2016 elejére nem maradt hordó a telepen, 2017-ben és 2018-ban elbontották a szennyezett berendezéseket és épületeket is, ám a terület talajvízszennyezettsége továbbra is megmaradt. 2022-ben szintén a Greenpeace és Baranyi Krisztina hozta nyilvánosságra, hogy az Illatos úti telephely egy romos pincéjében évtizedek óta betiltott HCH (hexaklór-ciklohexán) rovarirtószer maradt szétfoszlott zsákokban. „Hiába bizonyították a Ferencvárosi Önkormányzat mérései az egészségre káros, a környék talajvízét is szennyező veszélyes hulladék létezését, a Pest Megyei Kormányhivatal tagadta a szennyezését létezését” – mondta el Baranyi Krisztina, aki az illetékes hazai hatóságoktól követelt azonnali intézkedéseket.
A Greenpeace az ENSZ égisze alatt működő Stockholmi Egyezmény titkárságához, valamint az Egyezmény Uniós végrehajtásáért felelős Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságához fordult, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra annak érdekében, hogy tartsák be a nemzetközi egyezményeket, illetve tisztítsák meg az Illatos úti pincét a 100 tonnányi rákkeltő vegyszertől. Ekkor a zöldszervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan a környezetvédelmi hatóság már 2015 óta tisztában van a szennyezéssel, mégsem tett semmit, hanem egy csődbe jutott vállalatot próbált kötelezni a veszélyes anyagok eltüntetésére.
„Évek óta dolgozunk azon, hogy megkezdődjön ezeknek a mérgeknek az elszállítása, ami, végre meg is történik” – mondta Baranyi. A területet bérlő cég, amelyiknek a pince a telephelyén van, megállapodott az állami felszámolóval, hogy szakszerűen felszámolja a lerakatot, és a költségeket leírhatja a bérleti díjból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Budapesti Vegyiművek jogutódja viseli a kármentés költségét. A Greenpeace és Baranyi Krisztina nagyon várja, hogy a jelenlegi állapotfelmérés után a terület teljes kármentesítése megtörténjen, de az ügyet továbbra is figyelemmel kísérik, amiről a Zöld Bolygó podcastban is beszélt.
Fotó: Stépán Virág
Károkozók – Száz tonna méregiszap az Illatos úti gyártelepen
Ajánlott cikkeink

2025. július 8.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata